Egy dal megy a fejemben már hónapok óta. Eszembe jut lépten-nyomon,
dúdolom, énekelem magamban és hangosan, bárhol, bármikor magával ragad. Érzem az erejét, az erőmet, ragyogok és ragyog a világ. Minden annyira a
helyén van, a középpontomban állok. És a legjobban tovább adni
szeretném,egosztani ezt az érzést, hogy te is érezd, hogy elárasszon a
saját fényed és a szeretet magad és minden felé.
Nem arról van szó hogy megszereztem az örök élet italának receptjét (bár egy csomó tök jó receptem van, az is hozok majd), esetleg a mennyek kapujának kulcsát rejtegetném. Még nem tudom pontosan minek is vehetnéd egyáltalán hasznát a batyumból, de azért van pár ötletem.
Itt a dal egy változata, a kedvenc gospel verziómat nem találtam, de ez után a bevezető után őszintén szólva nem is keresgéltem sokat:
Lefordítottam az elejét, ha nem érted andolul:
"A legnagyobb félelmünk nem az alkalmatlanságunk, hanem a mérhetetlen erőnk. A fényünk és nem a sötétségünk, ami leginkább megrémít minket. Azt kérdezzük magunktól, hogy is lehetnék én brilliáns, csodálatos, gyönyörű és tehetséges? De tulajdonképpen, hogy is ne lennél az?! Isten gyermeke vagy. Nem szolgálod a világot azzal ha lekicsinyled magad. Semmi megvilágosodottság nincs abban hogy kicsinek tetteted magad csak azért hogy mások ne érezzék magukat kényelmetlenül körülötted. Mind úgy kellene ragyogjunk mint a gyerekek. Arra születtünk hogy kinyilvánítsuk az isteni dicsőséget, ami bennünk él - nem csak néhányunkban hanem mindannyiunkban. És ahogy engedjük ragyogni a saját fényünket, azzal tudattalanul adunk engedélyt másoknak is hogy ugyanígy tegyenek. Ahogy felszabadulunk a saját félelmeink alól, a jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat."
Marianne Williamson
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése